­­­„Nem is lehetséges az, hogy az emberek, ha igazán meg vannak győződve arról, hogy Isten nekik mindannyiuknak közös atyjuk és Krisztus a közös fejük, testvéri szeretettel ne egyesüljenek, s javaikat egymással kölcsönösen meg ne osszák.” Institutio IV/I, 3.

 

Néhány éve egy református templomokat bemutató albumban nagyon érdekes fényképet láttam. A fotó egy olyan észak-amerikai templom belsejéről készült, amelyben a hívek fából készült rekeszekben foglalhattak helyet. A fülkék embermagasságú falakkal voltak elhatárolva a mellettük lévőktől, úgy, hogy belőlük kilátni csak fölfelé, a szószék felé lehetett.

Honnan jöhetett az ötlet, hogy így rendezzék be a liturgikus teret? Valószínűleg az üdvösség lelkiképpen munkálását hangsúlyozó reformátori tanítás túlzó építészeti megvalósulása volt ez. A másik emberrel való horizontális kapcsolat kizárásával ilyen erőltetetten irányították a vertikális, az Istennel való kapcsolatra a figyelmet.

Bár nem ismerek Magyarországon hasonló templomot, mégis úgy érzem, hogy sokan és sokszor úgy ülünk a templomban – rekeszek nélkül is –, mint amerikai testvéreink. Nincsen köztünk fizikailag fal, mégsem vesszük észre a mellettünk lévő testvért. Ugyanazt az Igét hallgatjuk hétről hétre, ugyanazzal a szentséggel élünk, s mégis, talán nevét sem tudjuk, örömében, bánatában nem osztozunk. S minthogy szükségét nem ismerjük, nem is tehetünk érte. Pedig Jézus csak egyetlen kritériumát adja az Ő közösségébe tartozásnak: arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást Jn. 13,35.

Mi építette közénk a falat? Talán gőgünk, hogy nem érdemes szólnom hozzá, úgyis látom, milyen. Kegyes félreértés is felhúzhatta a paravánt: azért nem kell figyelni a testvérre, mert az Isten házában az Ővele való kapcsolatunkhoz képest minden(ki) mellékes. Nem muszáj ennek így maradnia. A legközelebbi istentisztelet után őszintén odafordulhatunk valakihez, hogy elkezdjük lebontani a mindnyájunkat külön-külön körülvevő burkot. Aztán a jövő vasárnap folytathatjuk a bontási munkálatokat. Ahhoz, hogy a fent idézett kálvini tanítás valósággá legyen, ezek az első lépések.

Kurcz Ádám

Szerző: Battyányi  2011.01.18. 18:01 1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csillaghegy.blog.hu/api/trackback/id/tr412593757

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Battyányi · http://www.csillaghegy.parokia.hu/cikk/mutat/aktualis/ 2011.01.18. 19:22:19

Kurcz Ádám írása a Reformátusok Lapja 2010. január 16-i számában jelent meg.