Az elmúlt években alakult ki az a gyakorlat, hogy a Csillaghegyi gyülekezet tagja ősszel és tavasszal autóbusz kirándulásra indulnak, hogy közösen fedezzék fel országunk szépségeit és kincseit. Minden alkalommal kiemelt helyen szerepel a programban református gyülekezetek és intézmények meglátogatása is. Az éves terv készítésekor fogalmazódott meg az igény, hogy az adott püspöki székhely felkeresésével évről évre ismerkedjünk meg református egyházunk egy-egy egyházkerületével. Ezen a tavaszon Dunántúlra esett a választás, így április 30-án reggel Pápa felé indult Budapestről a csillaghegyi csoport.

A kirándulás első igazi megállója Csetény, illetve az ottani református gyülekezet lett. A látogatás apropóját az adta, hogy Somogyi Sándor csillaghegyi presbiter édesapja korábban évtizedekig csetényi lelkipásztor volt. A gyülekezet mai életét és épületeit Hajdú Ferenc lelkipásztor mutatta be. Nemcsak a templom tervezett felújításáról beszélt a vendégeknek, hanem a következő nap sorra kerülő gyülekezeti családi nap előkészületeiről is. A csetényi gyülekezet vendégszeretetét is megtapasztalhatták az érkezők, hiszen nem bocsátották el őket étlen-szomjan, hanem bőségesen megvendégelték a templomkertben.

A kirándulás előkészítői, Baross Szabolcs és Somogyi Sándor presbiterek mutatták be a megérkezés előtt a reformáció történetét Pápán, a város, az egyház és az iskola legfontosabb történelmi eseményeit. Ismeretekkel megfelelően felvértezve mehettek a nemrég átadott Püspöki Hivatal épületébe. Ott Farkas Gergely püspöki titkár ismertette a Hivatal munkáját és helyiségeit, és természetesen a Dunántúli Református Egyházkerület gyülekezetinek legfontosabb sajátosságait. Részesei lehettek néhány percre a dunántúli misszió törekvéseknek, s emlékbe mindenki szép könyvet kapott, amely a kerület templomaiból mutatott be néhányat.

A Református Kollégium étkezdéjében elfogyasztott ebéd után Kovács Péter gimnáziumi igazgató fogadta a csillaghegyieket, és megismertette a nagyhírű oskola mai életét és mindennapjait. A református gyűjtemény, s persze a múmia megtekintése után a Pápai Református Teológia épületébe mentek át, ahol Papp László teológus kalauzolta az érdeklődőket. Ugyan a teológia oktatási intézmény, mégis lehetőséget kaptak a látogatók, hogy a „pincétől a padlásig” bejárják, s kérdéseket tehessenek fel. A pápa református templomban pont egy teológus esküvő előkészületei folytak, amikor a mennydörgés közepette a csoport bevonult, hogy Márkus Mihály lelkipásztor tájékoztatóját meghallgassa. Mind a gyülekezet történetében, mint a mai kihívásokat tekintve több hasonlóságot is találhattak, a földrajzilag távolabb eső két közösség életében. Mindkét templom 70 éve épült fel, s mindkét közösségben kiemelt figyelmet igyekeznek fordítani a felnőttek, családok irányában végzett misszióra. A bemutatás és a kérdések megválaszolása közben odakint hatalmas zápor vonult el, de a templomból a kékfestői múzeumba átérkező csillaghegyieket már napsütés fogadta.

A napi program végén a pápai cukrászdákkal ismerkedtek meg az információkkal és emlékekkel bőségesen feltöltekezett csoport tagjai. Istennek Pápán és Csetényben végzett munkájáért hálát adva érkeztek haza este Csillaghegyre.

További képek...

 

Szerző: Battyányi  2011.05.16. 15:45 Szólj hozzá!

Címkék: pápa gyülekezeti kirándulás

A bejegyzés trackback címe:

https://csillaghegy.blog.hu/api/trackback/id/tr442908370

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.