Csillaghegyi templomtörténet

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Elhangzott a felszentelés 70 évfordulója alkalmából tartott hálaadó istentiszteleten Baross Szabolcs presbiter összeállításában és előadásában

Tisztelt Ünneplő Gyülekezet! Vendégek, testvérek!

A templom és a gyülekezet két összetartozó fogalom. A templomnak értelmét a benne élő és Istent dicsőítő gyülekezet adja. A gyülekezet számára pedig nagy segítség, ha van méltó helye Istentiszteletek megtartására, gyülekezeti életének megszervezésére, ha van szép, saját, szeretett temploma. És előbb kell, hogy meglegyen a lelkekben, lelkekből épülő gyülekezet, aztán majd kell épülnie a templomnak is. Így volt ez, így van ez Csillaghegyen is.

Az 1900-as évek elején itt nem voltak házak. Homoktenger volt a Dunától a Hév mai vonala mögötti dombokig. És egyszer csak megindult itt az élet, parcellázás, telekvásárlás, házak építése, betelepülés. Talán hasonló gyorsasággal, mint 10 -15 évvel ezelőtt Telkiben.

A betelepülők többsége hívő ember volt, legtöbben katolikusok. Jártak is ők Ó-faluba, Gábor atya akkori elődjéhez. A reformátusság is megjelent. A 20-as évek elejére már 40 – 50 református család lakott itt. Az Egyházvezetés úgy döntött, hogy Pomáz pásztorolja az itt lakókat. Tartottak is havonta egyszer Istentiszteltet, befogadó házaknál. De hála Istennek tovább nőtt a reformátusok létszáma. 60, 70, 80 család volt már. Egy családi ház pici, Ó-Buda meg akkor sem volt messze. Oda kezdtek járni Kontra Aladár által vezetett gyülekezetbe. Kontra tekintélyes ember volt, nem csak gyülekezetét vezette, betöltött más egyházi hivatalt is és a Nemzetgyűlésnek is tagja volt. Az Egyházvezetés látta a kialakult helyzetet, így váltak az itteni reformátusok később Ó-Buda szórványává.

Közben a katolikusok elkezdtek mozgolódni, megvettek két telket, megtervezték és elkezdték építeni 22-23-ban, az iskolát és a templomot, a Lehel utcában. Ekkortájt költözött Csillaghegyre Szántay András, akinek neve az iratokban többnyire Endre, rendes református ember. Bekapcsolódott az alakuló gyülekezet életébe, gondnok lett. Már itt házasodott. Nagy ünnep volt. És elkezdett álmodozni arról, hogy Csillaghegyre egy református templom kell. Telkük nem volt, pénzük nem volt, nem voltak még sokan, saját lelkészük sem volt, úgy gondolták épp itt az ideje, hogy templomuk legyen. Szántaynak olyan erős volt – másokat is magával ragadó – hite, templom iránti vágya, hogy azt nehéz szavakkal elmondani. Az egész akkori templomépítési megindulás, talán csak ahhoz hasonlítható, amikor Jobbágy Kálmán a 80-as évek tájékán, az egyik presbiteri megbeszélésen, a legnagyobb természetességgel tett javaslatot arra, hogy épüljön Békásmegyeren református templom. Akkor sem volt semmink. De honnan lesz pénz? Majd Isten megsegít. De lesznek-e hívek? Majd végigmegyünk minden házon, bekopogtatunk minden lakásba. És ki fog prédikálni? Ha más nem, akkor én. És kicsit kihúzta magát, túl a 70-en. Nos, én ilyen embernek tudom elképzelni Szántayt.

Szántay elkezdett vázlatokat rajzolni. Értett hozzá, a Főváros Építésügyi Osztályán dolgozott. Dr Butujás Gyula pedig, aki később, 1942-től gondnok lett, azt a telket, amin most vagyunk, amin a templom áll, átadta a Gyülekezetnek adományként, templomépítés céljára. A presbitérium pályázatot írt ki a tervekre. Öten is pályáztak, de végül is Szántay tervét fogadták el. 1926-ban megtörtént az alapkőletétel, és még ebben az évben Szántay a saját pénzén csináltatta ezt az Úr asztalát, mert ha lesz templom, kell bele Úr asztala is. Ott állt a lakásában 32-ig.

Elkezdődött és folyt az építkezés, de hogyan? A kavicsot a Duna partról hozták, ahogy tudták. A homokot ki kellett ásni. Gerendának azt építették be, amihez hozzájutottak. Ha, lemegyünk az alagsorba, és építész szemmel körbenézünk, ott látunk néhány érdekes tagolást. Ifjabb Tóth Ernő nekem elmondta, hogy az nem azért van, mert úgy tervezték, hanem azért mert olyan gerendát kaptak.

Közben 28-ban elkészült a Lehel utcai iskola. Temesszentandrási plébános úr akkori elődje - dr Zsámboki Pál - megengedte, hogy a református Istentiszteletek a katolikus iskolában legyenek. Rendes ember volt.

Vissza az építkezéshez. 5 évig tartott, amíg az alagsor elkészült. 30-ban már műszakilag készen volt, de használatba csak 31-ben lehetett venni. Nagydolog történt. 1931-től Ó-Buda szórványból Békásmegyer-Csillaghegyi Református Fiókegyház lett. Tóth Ernő segédlelkészt bízták meg a Csillaghegyi gyülekezet gondozásával, aki nemrég érkezett vissza Hollandiából, ahol ösztöndíjasként tanult. Később onnan hozott feledséget is.

A ház - az adakozóknak nagy terhet jelentő, de az építkezés szempontjából - pici adományokból épült tovább, de épült. 1932-re elkészült ez a terem, felállításra került az Úr asztala, 33-ban felszentelték a harangot, de még nagyon sok munka volt hátra.

Ekkor kaptunk óriási segítséget a Hollandoktól. Tóth Ernő feleségének testvére Johann de Boer – látva a Gyülekezet igyekezetét és korlátait - gyűjtést rendezett odahaza. A templomépítés összes bekerülési költségének közel 1/3-át, 19.800 pengőt gyűjtött össze és juttatott el a Gyülekezetnek. Ebben benne van Julianna királynő adománya is.

Így épült, így lehetett készre építeni ezt a templomot. Mint tudjátok 1941. június 29-én volt a templom felszentelése, amit dr Ravasz László püspök végzett. Ekkor lett Csillaghegy fiókegyházból anyaegyházközség, ekkor iktatták be első lelkészét Tóth Ernőt.

Abban a kis zöld füzetben, amit a padokra kitettünk, a kinyitás után megtaláljátok az adományozók nevét és adományuk összegét. Tovább nyitva az építést végző mesterek nevét és mesterségét. Hálás szívvel gondolunk rájuk. Bal oldalt pedig látjátok az Úr asztalát, és a felszentelést végző püspököt, jobbra az akkori lelkészeket, gondnokot, presbitereket.

Hálát adunk Istennek, hogy ilyenek voltak eleink, és hálát adunk Istennek, hogy itt ünnepelhetünk ebben a szép, szeretett templomunkban.

A templomépítésről, a gyülekezet kezdeti éveiről és mai életéről további információk találhatók a gyülekezeti teremben megtekinthető paravánokon.

Áldás, békesség, Istennek legyen dicsőség!

Budapest, 2011. július 3.
 

Szerző: Battyányi  2011.08.16. 19:28 Szólj hozzá!

Címkék: templom ünnepség baross szabolcs

A bejegyzés trackback címe:

https://csillaghegy.blog.hu/api/trackback/id/tr93158615

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása