Máté evangéliumának húsvéti történetében olvassuk, hogy miután a Jézus sírjához igyekvő asszonyok a sírt üresen találták, és az angyal szavára hírvivőként a tanítványokhoz igyekeztek, akkor „váratlanul szembejött velük Jézus”.
Mt 28,9)

(Természetesen csak az asszonyok számára volt mindez váratlan, hiszen a feltámadott Jézus nem véletlenül járt arra, hanem pontosan velük akart találkozni. Hogy mennyire meglepő volt ez számukra, jól szemlélteti az a megállapítás, hogy a halott Jézushoz indultak, de a feltámadott Krisztussal találkoztak. Szerették Jézust, nagyon fontos volt számukra, s szeretetüket azzal is kimutatták, hogy a legelső lehetőség alkalmával – a hét első napjának hajnalán – azonnal a sírhoz igyekeztek. És váratlanul a feltámadott, élő Krisztus szembejött velük!
Ünnepi kívánságom az, hogy velünk is megtörténjen mindez. Velünk, akik Húsvétkor keressünk Istent, akik megláttuk, hogy nem lehet igazi ünnepünk a vele való találkozás nélkül. A Húsvét csodája ma is az, hogy az Isten házába indulva, és az igehirdetést hallgatva felidézni akarjuk a régi eseményeket, de több történik. Kétezer éves történetre számítunk, de váratlanul az élő Krisztus jön velünk szembe! Nekünk váratlan, de ő nem véletlenül jön el. Krisztus most is pontosan azokkal akar találkozni, akik segítségül hívják őt. Kívánom tehát mindannyiunknak, hogy jöjjön velünk szembe, akár váratlanul is, Krisztus! Áldott Feltámadás Ünnepet kívánok mindenkinek!
Battyányi Géza református lelkipásztor

 

Szerző: Battyányi  2012.04.03. 11:36 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csillaghegy.blog.hu/api/trackback/id/tr734360861

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása