„Ez a Jézus Krisztus a mi Urunk" Róm 1,4
Kedves Testvérek az Úr Jézus Krisztusban!
Továbbra is minden vasárnap tartunk a templomban 10 órától istentiszteletet, melyet a szokott csatornákon a Facebook közösségi oldalon és a Youtube csatornán élőben is közvetítünk. Természetesen mindkét helyen később is visszanézhető minden igehirdetés, illetve a honlapon kitűnő minőségben is meghallgatható. (Előfordul, hogy a youtube-on az élő közvetítés után 1-2 nap múlva lehet csak visszanézni)
Az istentiszteleten felolvasott igeszakaszt, és a vasárnapi imatémát a honlapon, a közösségi oldalon és rendszerint az Instagram-unkon is közzétesszük. Így előre el lehet olvasni a vasárnapi igeszakaszt, vagy a templomban ki lehet keresni hozott Bibliában, vagy telefonos alkalmazás segítségével, vagy az internetről.
Június elejétől kezdve minden vasárnap imádkozunk az istentiszteleten egy csoportért, témáért. Kérjük, hogy imádkozzanak velünk! Augusztus 9-én a betegekért és a libanoni robbanás sérültjeiért, károsultjaiért imádkozunk. Ha van olyan imatéma, amelyet fontosnak tart, kérem, jelezze valamelyik elérhetőségen!
A templomi istentiszteleten kérjük, hogy az óvintézkedéseket vegyük komolyan és tartsuk be!
Szeretnénk, ha az istentiszteleteken senki sem fertőződni meg, a presbiterekkel együtt úgy látjuk, hogy fokozottan kell egymásra vigyáznunk:
1, Az érkezéskor és távozáskor viseljünk maszkot, sálat, kendőt az arcunk eltakarására. A templomban helyet foglalva a maszk használat nem kötelező, - megértjük a meleg miatt és az éneklés nehézsége miatt, ha ilyenkor nincs az arcunkon.
2, Tartsunk távolságot! Érkezéskor és távozáskor kerüljük a kézfogást, ölelést, puszit. Igyekezzünk egymástól 1,5 méter távolságban maradni. A templomban az énekeskönyvek elhelyezése jelzi a kívánt távolságot a nem családtagok között. Az első sorban két szélén, a másodikban középen, a harmadikban megint két szélen és így tovább.
3, Használjuk a kézfertőtlenítőt a bejáratnál! A mellékhelyiségekben fertőtlenítő folyékony szappant helyeztünk el.
Úrvacsorai alkalom lesz 2020. augusztus 23-án, a 10.00 órától kezdődő istentiszteleten, amikor hálát adunk az Új kenyérért. Bűnbánati alkalmat előtte augusztus 18-án, kedden 18.00 órától tartunk a templomban, élő közvetítéssel a szokott csatornákon.
Az úrvacsorai jegyeket (ahogy pünkösdkor) a járványhelyzet miatt mindenki maga veszi el az úrasztaláról a lelkészek és a presbiterek segítségével. A gyülekezet úrvacsorázását nem közvetítjük.
Gyülekezetünk e-mail címe megváltozik, de a korábbi emailre érkező leveleket is figyelemmel kísérem még hosszabb ideig. Az új cím református egyházunk egységes formáját követi:
budapest-csillaghegy@reformatus.hu , természetesen az a személyes cím is használatban marad, amelyet a gyülekezeten belüli levelezésre használunk.
Áldás, békesség!
Battyányi Géza református lelkipásztor
Budapest-Csillaghegyi Református Egyházközség
1039 Budapest, Vörösmarty utca 2.
Elérhetőek vagyunk:
Honlap: https://honlap.parokia.hu/lap/csillaghegy/cikk/mutat/aktualis/
Email: budapest-csillaghegy@reformatus.hu és csillaghegy.ref@gmail.com
Facebook: https://www.facebook.com/refcsillaghegy/
Youtube: https://www.youtube.com/channel/UCfVaWt_PYf7R_zMwSk2ofbg/featured