Bibliaóra - 2020. április 29.
Textus: Efézus 6,5-9.
Bibliaolvasó Kalauz újszövetségi napi Igéje:
Szolgák! Félelemmel és rettegéssel engedelmeskedjetek földi uraitoknak, olyan tiszta szívvel, mint a Krisztusnak. Ne látszatra szolgáljatok, mintha embereknek akarnátok tetszeni, hanem Krisztus szolgáiként cselekedjétek az Isten akaratát: lélekből, jóakarattal szolgáljatok, mint az Úrnak, és nem mint embereknek, tudván, hogyha valaki valami jót tesz, azt vissza fogja kapni az Úrtól, akár szolga, akár szabad. Ti pedig urak, ugyanígy bánjatok velük, hagyjátok a fenyegetést, tudván, hogy él a mennyekben az Úr, Aki nekik is, nektek is Uratok, és Aki nem személyválogató!
A szolgák és uraik intése.
Kedves Testvéreim!
Pál apostol több levelében is rendezte a gyülekezet tagjainak egymáshoz való jó viszonyulását. Így az efézusiak mellett a kolossébelieket is a Krisztushoz méltó magatartásra nevelte. (Kol.3,22-25.) Timóteusnak és Titusznak is írt a helyes hozzáállásról hívő és hívő között, legyen az szolga, vagy úr. Még Péter apostol is foglalkozott levelében ezzel a kérdéssel, mert nem volt olyan egyszerű a szolga/rabszolga, vagy a gazda helytállása, gyülekezeten belüli, együtt-szolgáló élete. Mai Igénk a rabszolgákról, és gazdáik hitbeli kapcsolatáról szól.
Hogy mikor kezdődött a rabszolgaság „intézménye”, azt nehéz lenne megmondani. De azt tudjuk, hogy Józsefet, Jákób fiát, már izmaelita kereskedők vásárolták meg, akit később rabszolgaként adtak el Egyiptomban. És József történetéből az derült ki, hogy kitűnőre vizsgázott. Isten akarata szerint élt. Amikor megkísértetett, nem engedett a csábításnak. (I.Mózes 39,10.) Hűséges maradt Teremtő Urához. Sok keserű pirulát kellett bevennie, míg Egyiptom második embere nem lett. De magas méltóságában sem felejtette el, hogy ő Isten szolgája/rabszolgája. Ezért tudott megbocsátani testvéreinek is, akik őt gonosz módon kiszolgáltattak, és pénzért eladtak. Nem büntetett, hanem megbocsátott. Ezt mondta testvéreinek, így olvassuk: Ne féljetek! Vajon Isten vagyok én? Ti rosszat terveztetek ellenem, de Isten terve jóra fordította azt, hogy úgy cselekedjék, ahogyan az ma van, és sok nép életét megtartsa! (I.Mózes 50,20.) Bárcsak így gondolkozna a mai világ embere, és nem fizetne a rosszért a még rosszabbal. Nagyon jó lenne, ha az Úr, ebben a mi mostani nehéz állapotunkban eljuttatna arra a felismerésre, hogy nagyobb odafigyeléssel, segítségnyújtással kell/kellene embertársainkra figyelnünk. Könyörüljön rajtunk a Mindenható!
Egy rabszolgaleányról is olvasunk a Bibliában, aki Istenbe vetett hittel tudott forgolódni a szíriai hadvezér házában, miután elhurcolták a zsidókat országukból. Köztük őt is. Ez a leány nem duzzogott, nem átkozódott, amiért ilyen sorsra jutott. Nem Isten ellen lázadozott, hogy miért engedte meg ezt az állapotot, amelybe került, és vele együtt honfitársai. Alázattal fogadta el a próbatételt. Isten iránti szeretete arra indította, hogy segítsen földi gazdáján, aki bélpoklos volt. Ahhoz a prófétához, Elízeushoz irányította, aki megkapta azt az ajándékot Istentől, hogy ismerhette a gyógyulás lehetőségét. Meg is gyógyult a hadvezér. (II. Kir. 5 rész.) A rabszolgalányt nem említette később a Biblia, de ez nem is fontos. A lényeg, hogy ő is, mint József, szeretetben és megbocsátásban volt gazdag.
Még egy rabszolga-gazda kapcsolatról szeretnék szólni. Onézimusz és Filemon kapcsolatáról. Pál apostol írta a levelet hívő testvérének Filemonnak. Onézimusz elszökött a gazdájától. Őt szeretné megmenteni az apostol. Így írt: Kérlek pedig téged az én fiamért, akit fogságomban szültem…! (Filemon 1,10.) Nem úgy kapná már vissza, mint szolgát, hanem szolgánál nagyobbat, mint testvért. Ők már egyek a Krisztus megváltásában. Így kellene nekünk is látni egymást. Ebben az önző, összezavart, csak magunkért élő világunkban, erre a Krisztusért, és általa embertársainkért végzett megélt szeretetre, és szolgálatra lenne igazán szükség.
Eszembe jutott egy jézusi példázat. Egy pásztornak száz juha közül elveszett egy báránya. A kilencvenkilencet biztonságba helyezte, és elindult megkeresni a századikat. És ha megtalálta, felveszi a vállára örömében…! (Luk.15,5.) Ennek a pásztornak üres volt a válla. Nem az aggódás, félelem, bizonytalanság rakodott rá. Nem a kincses zsákok, dicsőség érmei foglalták el a helyet. Üres volt a szolgálatra, a bárányka megmentésére.
Az Úr megkérdezi most tőled/tőlem azt, hogy mi van a mi vállunkon? Van-e hely rajta az elveszett számára? A rabszolga, vagy ura számára, akin segíteni kellene? Vagy tele vagyunk félelemmel, türelmetlenséggel, mert nem látjuk az alagút végét?! Mennyi terv szállt el a semmibe világviszonylatban az elmúlt hónapban? Ember tervez, Isten végez! Gondoljunk arra, és ez erősítsen mindnyájunkat, hogy Jézus Krisztus megüresítette magát, hogy a mennyben készítsen nekünk helyet. De ugyanakkor az üres vállán is legyen helyünk hivatásunk betöltése érdekében. A nagy kérdés, és egyben feladat is, amivel újból és újból szembesül a Krisztus Anyaszentegyháza közösségileg, és egyénileg: Üres-e az a váll? Akinek üres a válla, annak szabad a szíve! Az tudja felvenni az elveszettet, mert ő maga is felvétetett egykor a kegyelem által.
Szolgák, engedelmeskedjetek földi uraitoknak….! Urak ugyanígy bánjatok velük…! A ti Uratok nem személyválogató! Isten nem a társadalmi formát változtatta meg az első században. De megváltoztatta, és megváltoztatja a szívet. A helyes hozzáállást tudja biztosítani. A megtért ember számára már nem számít többé, hogy szolga, vagy szabad. Mai nyelvezettel: beosztott, vagy főnök, munkavállaló, vagy munkaadó. Akinek feladatot adtak, az tudja, hogy kötelezettsége van. Aki pedig még feljebbről kapta a megbízást, attól is számon kéretik, hogy milyen „szolga” volt?! Aki így él, annak életét megáldja az Úr Isten, feljebb is emelheti. Nem érdemből, hanem kegyelemből. Jó tudni és hinni: Az egyes ember, és a társadalom életében valóságos változást csak a mi Urunk ajándékozhat. A történelem során a sok ….IZMUS időszakkal nem lett más a világ. Az emberi erőlködés kevés. Megtérésre van szükség!!
Szeretettel: Deák Zoli (bácsi)
