Bibliaóra - 2020. szeptember 30. - Textus: I. Kor. 9,24-27.
A Bibliaolvasó Kalauz napi újszövetségi Igéje:
Verseny a hervadhatatlan koszorúért
Nem tudjátok-e, hogy akik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de csak egy nyeri el a versenydíjat? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek. Aki pedig versenyben vesz részt, mindenben önmegtartóztató: azok azért, hogy hervadó koszorút nyerjenek, mi pedig azért, hogy hervadhatatlant. Én tehát úgy futok, mint aki előtt nem bizonytalan a cél, úgy öklözök, mint aki nem a levegőbe vág, hanem megsanyargatom és szolgálatra alkalmassá teszem a testemet, hogy míg másoknak prédikálok, magam olyanná ne legyek, mint aki alkalmatlan a küzdelemre.
Kedves Testvérek! Azt mondja a köznyelv, hogy a sporthoz, közelebbről a labdarúgáshoz minden magyar ember ért. Hangzanak is el mindenféle vélemények a stadion építésektől kezdve, egészen az utánpótlás tanításáig mindenről. Mit, hogyan kellene csinálni, vagy éppen nem csinálni. Én nem ezzel a kérdéssel szeretnék foglalkozni, de azt azért határozottan állíthatja minden magyar ember, hogy „sport nemzet” vagyunk. Kis országunk az olimpiai játékokon mindig előkelő helyen szerepelt.
Pál apostol a mai Ige tanítása szerint sport-példával adta a mindenkori olvasói elé azt az üzenetet, melyen keresztül a legcsodálatosabb cél felé irányította a tekinteteket. Milyen óriási áldozatokat tudnak hozni a sportolók azért, hogy célba érjenek, és jutalmat kapjanak. A saját életét, - és benne szolgálatát, utazásait, örömeit, küzdelmeit, mindent, - úgy látta az apostol, mintha egy hatalmas stadionban lenne, és ebben a küzdőtérben ő is küzdött, harcolt a jutalomért, amelyre ígéretet kapott.
1.Aki pedig versenyben vesz részt, mindenben önmegtartóztató! Pál nagyon jól tudta azt, hogy milyen utat jelölt ki számára az Úr. Valóban volt benne sanyargatás, amikor mások bántották, és volt benne önsanyargatás is, amikor magának kellett nem-et mondania, hogy az Úrnak igent mondhasson. Ez az önmegtartóztatás nem az üdvösség kiérdemlésének céljából történt, - mert az már biztosított volt, - hanem azért, hogy a Krisztusért végzett szolgálatai legyenek kedvesek az Úr előtt. Mindig az volt a legfontosabb számára, hogy azt a kimondhatatlan kegyelmet, amit ő megkapott újjászületett életében, arra válaszként valami parányi gyümölcsöt, hálából odatudjon tenni Gazdája asztalára. És ehhez kellett a mindenkori önvizsgálat, a sok imádság és ez a gyakorlati edzés: Megsanyargatom és szolgálatra alkalmassá teszem a testemet! Ezt vallotta és így is élt.
Szeretett Testvéreim! Egy kicsit előbb azt írta Pál a korinthusiaknak, hogy: Kérlek tehát titeket, legyetek követőim! (I. Kor. 4,16.) Nem nagyképűségből írta ezeket a szavakat. Hogy is mondhatott volna ilyet? Csak azért volt bátorsága ilyen merészet írni, mert biztos volt abban, hogy amit végez, azt Isten jó tetszése szerint végzi. A nagy „szabadságban” élőknek pedig jó lenne egy kis zabolát tenni a szájukba, hátukra és szívükre pedig súlyt helyezni, hogy vegyék észre magukat: Merre járnak, hogyan élnek?!? A test önmagában nem a rossz forrása, de a lélek megfegyelmezése a testen át lehetséges. A lélekhez a testen keresztül visz az út. És mi, hogy vagyunk mindezekkel a dolgokkal? Megszentelődésünk folyamatában vannak-e ilyen tapasztalataink önmagunkkal kapcsolatban? A „Lélek gyümölcse” csoportjában az önmegtartóztatás, vagy ahogy Károli Gáspár fordította: mértékletesség ajándéka látható-e az életünkben? Mert mi is versenypályán futunk, és küzd bennünk az új-ember az ó-emberrel, a külső harcokról nem is szólva. Szabályos mindig ez a futásunk? Mindenkinek magának kell erre megadni a feleletet. Legyen ebben példaképünk az apostol.
2.Én tehát úgy futok, mint aki előtt nem bizonytalan a cél! Igazi, sportos, tudatos hozzáállás a futáshoz, illetve a keresztyén életvitel gyakorlásához. Az apostol így szolgált, így látta a célt, és így volt biztos a jutalom elnyerésében. Legutolsó levelében erről bizonyságot is tett. Rómában volt már akkor, börtönben. Földi szolgálata végén járt. Fiatal munkatársának ezt írta: Mert én nemsokára feláldoztatom, és elérkezett az én elköltözésem ideje. Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam. Végezetre eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem az Úr, az igaz Bíró ama napon! (II. Tim. 4,6-8.)
Szeretett Testvéreim! Nem ismeretlen fogalom közöttünk az, szinte köznyelvvé is vált a mondás: Az élet egy nagy versenypálya. De nagyon igaz. Különösen a mai világban, amikor a szabadversenyt mindenki érzi a maga bőrén. Futás, harc, igyekezet, figyelem, megfeszített akarás jellemzi a világot, hogy ebben a versenyben maradhasson az ember. Igazi közgazdaságtan ez az élet. Pál azonban nemcsak ennyit lát ebből a sporteseményből. És nekünk is TÖBBET kell látnunk. Ilyeneket: a.) Ki indított el a futópályán? b.) Hogyan lehet „nemes” és „tiszta” ez a küzdelem? c.) Tudjuk-e, hol a cél? d.) Ki adja ott a jutalmat? Ezeket a kérdéseket gondoljuk át jó alaposan, mert nagyon fontosok.
a.) Az Úr állított a starthoz, amikor azt mondta: Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki, és én rendeltelek titeket arra, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek! (Ján. 15,16.) Jó ezzel a bizonyossággal indulni és futni.
b.) Nemes és tiszta akkor a küzdés, ha mindent szeretetben tudok végezni. Ha Isten szerint való módon veszek részt a versenyben. Hallhatjuk mindenkor a figyelmeztetést: Minden dolgotok szeretetben menjen végbe! (I. Kor. 16,14.) Erre az Igére a következő héten visszatérünk. c.) A cél az Úrban való teljes megnyugvás, megbékélés, üdvösség. De nekem olyan jó Isten közelsége! (Zsolt. 73,28.) d.) A jutalmat, koszorút, koronát pedig Jézus Krisztus adja a beérkező „futóknak”. Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját! (Jel. 2,10.) Jó, hogy ebben a koronás világban, ami mindent felforgat, tönkretesz, elpusztít, tudhatunk egy égi koronáról is, amely igazi életet, sőt örökéletet jelent!
Ajánlott ének: 468. dicséret versei Szeretettel: Deák Zoli (bácsi)
