„a reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által." Róm 5,5

 

A korábbi honlapok és internetes felületek mellett, mintegy kísérletként elindul a csillaghegyi gyülekezet blogja is.

A gyülekezet első honlapja gyakorlatilag sohasem készült el egészen, több oldalon csak a „fejlesztés alatt” felírat volt olvasható. Mivel közvetlen elődeim már nem folytatták a korábbi lelkész által elkezdett holnapfejlesztést, az meg is szűnt. Így először a freewebes oldalon készült el egy nagyon egyszerű, de a lényeges információkat hordozó honlap: www.csillaghegy.ref.hu Később tartalmi bővítések történtek, ma is több olyan tényleges információ található rajta, amelyeket nem szükséges folyamatosan aktualizálni. Ha valaki tudna segíteni, hogy mit kezdjünk vele, örömmel várom a jelentkezését!  :)

Már 2005. végétől készültek digitális képek a gyülekezeti alkalmakról, amelyek a www.kep.tar.hu/csillaghegyi címen találhatók meg. Mára mintegy 6000 fénykép…

Két éve a parokia.hu református portálon belül hoztuk létre a www.csillaghegy.parokia.hu oldalt. Az aktuális információk mellett folyamatosan kerültek fel az általános tudnivalók, sőt fényképek és előadások és igehirdetések is. Emellett palkátok, táboros és más jelentkezési lapok, valamint a Csillaghegyi Passió szövege is letölthető…

 

Mire való akkor ez? Mi a célja a blognak?

A parókiás honlap informatív is, a számláló alapján egészen látogatott (nagyjából 10.000 látogatás évente), viszont nincs lehetőség arra, hogy az olvasó kommentálja a beírásokat. A blog erre lesz jó :) Vagy mégsem :)

 

 

Szerző: Battyányi  2010.11.29. 14:36 Szólj hozzá!

Címkék: honlap

A bejegyzés trackback címe:

https://csillaghegy.blog.hu/api/trackback/id/tr612481211

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása