Deák Zoltán nyugdíjas református lelkipásztor bizonyságtétele a 2020. április 1-i újszövetségi igaszakasz alapján.
Kedves Testvérek!
Most, ebben a megpróbált helyzetünkben, nem találkozhatunk, hogy közösen hajoljunk meg Istenünk előtt. A Bibliát a KALAUZ szerint olvassuk, mindenki a maga otthonában. Úgy éreztem, és ezt az érzést valószínűleg a Szentlélek adta, hogy a kapott gondolatokat megosszam Veletek. Így együtt épülhetünk, erősödhetünk hitünkben szerdán, amikor a bibliaórákon - akár a gyülekezeti teremben, akár Rómaifürdőn - dicsérhetjük Istenünket, és elkérhetjük az erőt a mindennapi teendőkre. Még azok a Testvérek is bekapcsolódhatnak ebbe a rövid „együttlétbe”, akik ritkán, vagy eddig talán még egyszer sem vettek részt a közös alkalmon. Ami késik, nem múlik! Április 1-i Igénk a Luk. 20,27-40-ben olvasható. (Mindenki olvassa el.)
Kérdés a feltámadásról!
Testvéreim! Nagyon leegyszerűsítve a dolgot, a zsidó nép vezetőségén belül két nagy csoport volt: A farizeusok, és a szadduceusok. Most ez utóbbiakra figyeljünk, mert az üzenet velük kapcsolatos. Teológiájukban, vallási felfogásukban elutasították az angyalok és démonok létezésének hitét. Ugyanúgy a feltámadást sem fogadták el. Emiatt sok vitájuk volt a farizeusokkal.
Az Írás szerint Jézushoz mentek ezek az emberek, majdnem, hogy lehetetlen kérdéssel. A kérdés nem életszerű, inkább mondva-csinált volt. Kinek a felesége lesz az az asszony a feltámadáskor, a „túlvilágon,” akinek hét férje volt? Jézust ezzel a kérdéssel tőrbe akarták csalni. Ez a csoport minden bizonnyal azért nem hitte a feltámadást, mert az nagyon érthetetlen. Hát bizony, ezt emberi ésszel nem is lehet felfogni.
Számtalan temetésen tapasztaltam, hogy mekkora különbség van a hívő gyászolók, és a nem hívő gyászolok között. Az egyik oldalon kétségbeesés, kilátástalanság és reménytelenség, vagy közöny, keménység tapasztalható. Ugyanakkor a másik halotti csoportból a könnyek mellett sugárzik a hálaadás, a reménység az elhunyt felől, hogy a legjobb helyre távozott. A Teremtő egyik kezéből a másikba tette, és így a mennybe emelte.
Abban a válaszban, amit Jézus mondott a szadduceusoknak, bennünket is tanít valamire. Arról, hogy ne az „emberi eszünkkel” próbáljuk elképzelni, hogy miként lesz majd ODAÁT? A feltámadás fiaira egészen más világ vár, mint amilyenben most itt a földön élünk. Ennek a világnak a fiai nősülnek, és férjhez mennek….Azt pedig, hogy a halottak feltámadnak, már Mózes is jelezte a csipkebokornál, amikor az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének, és Jákob Istenének mondta. Az Isten nem a holtak Istene, hanem az élőké. Mert az Ő számára mindenki él!
Mire kell alapítanunk tehát a feltámadás reménységét és bizonyosságát? A mai Ige szerint arra, hogy az ősatyákkal, Ábrahámmal, Izsákkal, Jákóbbal olyan közösségre lépett a Teremtő, akik felett nem győzhetett a halál. És ha Isten a mi Istenünk is, akkor velünk kapcsolatban is éppen annyira igaz, hogy Ő, nem a holtak Istene, hanem az élőké. És egyszer: Mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk a Krisztus ítélőszéke elé! ( II. Kor. 5,10.) Nem mindegy, hogy hogyan állunk oda.
Csókay András agysebész főorvos, - aki a sziámi ikrek szétválasztásánál az orvosok csoportvezetője volt, - a közelmúltban a egyik TV műsorban arról beszélt többek között, hogy a mi földi életünk ideje az örökkévalóság viszonylatában öt perc. A többi „időt” Istennel, vagy Isten nélkül töltjük el. Ő hisz ebben. Örömmel vallott erről. Felvetődik tehát bennünk is a kérdés: Mi lesz velünk, veled, velem a halál után?
Mert most, ha nem is vagyunk a fertőzöttek között, de igenis fel kell tennünk a kérdést magunknak, mi lesz azután, ha meghalunk? Sokan ezzel a kérdéssel egyáltalán nem akarnak foglalkozni. Ezekben a nehéz időkben azonban senki nem dughatja homokba a fejét. Nagy felkiáltó jel, ami most van!!
A babiloni fogságban kemény idők jártak a zsidó rabokra. Az uralkodó király aranyszobrot készíttetett, és azt a törvény szerint mindenkinek imádni kellett. A zsidóknak is, akiknek egy Istenük volt. Aki a törvényt megszegi, azt a tüzes kemencébe kell vetni! Így szólt a parancs. Volt három ember, Sidrak, Mésak és Abednegó, akik nem térdeltek le, és nem imádták ezt a szobor-istent. A király nagy haragra lobbant amikor megtudta ezt. Van-e olyan Isten, aki az én kezemből ki tud szabadítani benneteket? (Dániel 3,15.) A három férfi hittel vallotta: Van nekünk Istenünk, Akit mi tisztelünk. Ő ki tud minket szabadítani az izzó tüzes kemencéből….De ha nem tenné is, tudd meg, ó király, hogy mi a te isteneidet nem tiszteljük…! (Dániel 3,17-18.)
Így vagyunk az Úr Isten kezében, mint ez a három ember. Csak nem ennyire élesben. Láthatjuk, hogy egyik pillanatról a másikra minden megváltozott. Az egész Földgolyót befertőzte a koronavírus. Pánik helyett most azt kell sokszor ismételni mindnyájunknak imádságként: Előbb Isten elé kerül minden, ami téged ér! Ez biztonságot és belső békességet kell, hogy jelentsen. És közben arra gondolni, abban megerősödni, hogy EGY A SZÜKSÉGES DOLOG! Ez pedig az őszinte Ráhagyatkozás. Jézushoz menekülni. Meglátni, átélni, most különösen is ebben a böjti időben, hogy mit vállalt értünk Jézus Krisztus? Nem azért, mert megérdemeltük, nem is azért, mert olyan „jók” voltunk, sőt sokkal inkább megszomorítottuk az Ő szerető szívét. Meghalt a kereszten, hogy jóvátehetetlen adósságunkat kifizesse. Feltámadt, hogy mi is feltámadhassunk, és örökké Vele lehessünk.
Nem az a kérdés, amit a szadduceusok kérdeztek Jézustól, hanem az, amit így mondott az Úr: Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is él. És aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha! Hiszed-e ezt? (János ev.11,25-26.) Ámen. Szeretettel: Zoli (bácsi)
